Hogyan lehet kilépni a hatalmi játszmából, egymás legyőzni akarásából, a versengésből egy konfliktus során?

Rövid válaszok

Sehogy. A konfliktus hevében olyan erős érzések munkálnak bennünk, hogy nincs sok esélyünk átvenni felettük az irányítást.
Úgy, hogy mindkét fél felismeri, hogy a versengésnek ők csak vesztesei lehetnek, mivel bármelyikük is győz, a kapcsolat sérül és így távol kerülnek egymástól!

Ha az egyik fél győz, a kapcsolat veszít

Nézzük meg a második lehetőséget közelebbről! Mi is történik valójában? Ha valaki győz, akkor keletkezik egy győztes és egy vesztes fél. A győztes fél egyedül marad a győzelmével.
Példa: “Nekem volt igazam, mert 16.45-kor indult a vonat, ahogy én mondtam, és nem 16.50-kor, amit te állítottál, miattad késtük le!” A részleges győzelemtől a vonat még elment.
A vesztes fél pedig megszégyenítve, megalázva, legyőzve érzi magát, és elraktározza ezeket az érzéseit a visszavágó reményében.
A példánál maradva: “Igen, de hiába is próbáltunk volna meg ideérni háromnegyedre, mert te mindig legalább öt perccel később indulsz el, mint kéne!”. Ebben a mondatban már fel is sejlik a visszavágó témája.

A hibáztató kör mozgató rugói: magány -, illetve alkalmatlanság érzés

Elindult a “hibáztató kör”, amit nehéz lesz abbahagyni, még nehezebb újra közel kerülni egymáshoz!
Valószínű, hogy a győztes félben a legerősebb, mélyen meghúzódó érzés a magány lesz, amit inkább csak így tud megfogalmazni magának: “Nekem kell mindenre figyelnem, én vagyok a felelős mindenért, hát persze, hogyha nem én irányítom a dolgokat, akkor nem is sikerülnek. Még arra se képes, hogy pontosan megjegyezze a vonat indulási időpontját! Teljesen egyedül vagyok ebben a kapcsolatban, könnyebb lenne egyedül, nem kéne vele is vesződnöm!”
Mit érezhet a vesztes fél? Talán alkalmatlanságot, ami ilyen formát ölthet a belső monológjában: “Tényleg elnéztem az időpontot. De ez nem csoda, hiszen semmi se jó neki, amit csinálok, mindig csak kritizál, mindent jobban tud. Egyszerűen nem vagyok neki elég jó. Bármekkora erőfeszítést is teszek, akármit is próbálok, hogy a kedvére tegyek, semmi se sikerül! Kudarcot vallottam, nem tudok megfelelni neki, akárhogy is próbálom!”

Az ördögi körök működése

Az ördögi párbeszédek mintázata az “én minél inkább…, te annál inkább…”. Jelen esetben “nekem minél inkább igazam van, te annál inkább témát váltasz, elmenekülsz”. Ezt persze lehet cserélgetni, akár témánként is, ha mindkét félnek olaszos a temperamentuma. Ha elindul a kör, akkor nagyjából azonos módon végig is fut. Ezek azok a veszekedések, amiket már unalomig ismerünk, és tudjuk előre, hogy a másik éppen mit fog a fejünkhöz vágni, átvitt vagy a szó szoros értelmében.

A rivalitás dinamikája

Ahhoz, hogy megtaláljuk a kilépés módját, először is nézzünk rá arra a versengő, rivális dinamikára, amiről ez a kérdés szól! Számomra is ismerős a helyzet, sokszor kerültünk bele a feleségemmel, ma már talán ritkábban. A mélyen meghúzódó, erős kötődési szintű vágyunk az elfogadásra, az elismerésre és a figyelemre szól. Teljesen érthető, ha szeretnék a másik szemében, akinek a véleménye talán a legfontosabb számomra, értékesnek, „elég jónak”, nem csak „éppen elfogadhatónak” tűnni. Ha ezt nem látom a szemében, nem hallom a hangjában, nem érzem a közelében, akkor beindul a zsigeri vészreakcióm, és elkezdem védeni magam, ami kifelé sokszor a rivalitásban nyilvánul meg. Védem magam, magyarázkodni kezdek, és megpróbálom őt meggyőzni arról, hogy „én elég jó vagyok”! Az ő térfelére pedig ez az üzenet általában úgy szokott már megérkezni, hogy „én jobb vagyok nálad!”, ami természetesen elkezdi mozgatni az ördögi körünket, a „Tiltakozó Polkát”. Tiltakozom amiatt, hogy nem kapom meg tőled a számomra oly fontos megerősítést, te pedig tiltakozol amiatt, hogy úgy érzed, le akarlak győzni, ahelyett, hogy elismernélek, értékesnek látnálak. A magány és az alkalmatlanság érzés zenéjére járjuk ezt a táncot.

A kör megtörése

Valószínű, hogy a párkapcsolati rivalitás mélyén az elismerés utáni vágy és az értékességem általad való megerősítésének az igénye húzódik meg. Ha ezt a dinamikát felismerjük, és elkezdjük megadni egymásnak az elismerést, támogatást és bátorítást, akkor magától csökkenni fog a rivalitásra való késztetés. Ha a félelmeinket is meg tudjuk fogalmazni egymás felé, olyan nyugodt és biztonságos környezetben, ahol tudunk kapcsolódni, akkor talán egyre kevésbé lesz szükségünk arra a kontraproduktív eszközre, amit rivalitásnak nevezünk. Enélkül könnyebben elérhetjük egymást, amire igazából vágyunk!

A kötődési nyelv a rivalitás helyett

Ennek a tudatosításnak és gyakorlásnak a folyamata egészen életünk végéig tarthat. Mindig lehet benne fejlődni és sosincs kész. Ha már nem kell támadni, kritizálni és győzni ahhoz, hogy elérjem a másikat, vagy nem szükséges csendben maradni, visszavonulni, kilépni a helyzetből ahhoz, hogy érzelmileg biztonságos helyzetet teremtsünk, hogy oldjam a nehezen viselhető feszültséget, akkor a “kötődés új nyelvén” már egészen máshogy is folyhatnak a régi párbeszédeink.
Talán így:
“A manóba, ez elment! Vagy korábban indult, vagy én emlékeztem rosszul az indulási időpontra!”
“Hú, ez gáz! Így le fogjuk késni a csatlakozást is! Talán nem kellett volna teljesen megszárítanom a hajamat, én a háromnegyedre emlékeztem. Most mit csináljunk?”
“Végül is a szüleim megvárnak, csak szóljunk oda nekik, hogy később érünk oda egy órával.”
“Akkor van egy óránk kettesben! Meghívhatnál egy kávéra!”
Más a két párbeszéd hangulata és érzelmi dallama? Ha sikerül kilépni a rivalitásból, az ördögi párbeszédből, akkor még az amúgy bosszantó hétköznapi nehézségek is, – mint amilyen egy vonat lekésése-, a kapcsolatot erősítő lehetőséggé válhatnak.

Kötődési nyelvleckék

Persze, könnyű ezt mondani, de nehéz kivitelezni. Hogy érdemes elkezdeni? Talán indulásnak jó, ha egy-egy vetélkedő, hibáztató helyzetet nem az adott pillanatban akarunk megoldani, lásd első rövid válasz, hanem akkor térünk rá vissza, amikor már nem vagyunk benne érzelmileg a helyzetben. Biztonságos környezetben, egy nyugodt szombat reggeli kávé mellett nagyobb esélyünk lesz tisztábban látni egy ilyen szituációt, mint a peronon a csomagokkal, dühösen nézve a távolodó szerelvény végét.
A békés, nyugodt helyzetben könnyebben meg tudjuk hallgatni egymást, hogy is alakult így a dolog. Fontos szem előtt tartanunk, hogy nem a hibást akarjuk megkeresni és felelősségre vonni, hanem az együttműködésünket szeretnénk javítani azáltal, hogy meghallgatjuk egymást.

A figyelem és a megértés közelséget teremt

A másik figyelmes meghallgatása, hogy a helyzet hogy látszott felőle, – biztos egészen különböző módon élünk meg egy közös szituációt -, megteremti a lehetőségét annak, hogy együttérzés születhessen bennünk, és olyan elemek is felbukkanhassanak, amelyek fontosak, de a vita hevében nem kerültek elő. A példát színezve: “Ja, tényleg, akkor jött a kazánszerelő, amikor a jegyeket vetted! Már értem, hogy miért nem volt teljesen ott a figyelmed!”, vagy “Most már értem, hogy féltél kicsit a szüleimmel való találkozástól a múltkori vita miatt, lehet, hogy ezért is szárítottad olyan aprólékosan a hajadat!”

Lehetséges tennivalók a kérdéssel kapcsolatban

1. A vetélkedés, rivalitás okainak a tisztázása értelmi szinten, szemügyre véve az ezzel kapcsolatos mélyebb érzelmeket. Ez belső munkát és közös beszélgetést is igényel.
2. A konfliktus elmúltával visszatekinteni arra, hogy mi is történt valójában. Beszélgetés nyugodt körülmények között.
3. A kapcsolatunk minőségét a személyes “igazságok” elé helyezni és közösen azt keresni, hogy tudjuk fenntartani az érzelmi közelséget, ami mindkettőnk számára biztonságos. Gyakorlás és reflexiós beszélgetések.
4. A tanulás gyakorlásból, siker és kudarc váltakozásából, majd egyre több sikerből áll. Amikor sikerül, azt érdemes tudatosítani, mert nem elég, ha változik valami a kapcsolatotokban, az is fontos, hogy azt változásként éljétek meg!

Érdemes elkezdeni, lehetséges!

Szerző: Guba Imre (család-rendszer terapeuta)