EFT és a válás

Válófélben lévő pároknál van-e értelme a negatív tánc feltérképezésének? (tisztelik egymást, szeretnének továbbra is jó kapcsolatban maradni)

Egy válás mindig nagy változásokat hoz. A felek gyakran inkább „túl lenni” szeretnének a folyamaton, lezárni végre (a jogi folyamat elég hosszúra tud nyúlni), ritka, hogy egymással szeretnének több időt tölteni. Amennyiben ez mégis így van, és mind a két fél nyitott rá, hogy megértsék a negatív táncot, akkor természetesen van értelme, ugyanakkor fontos lehet figyelembe venni néhány szempontot.
A negatív tánc feltérképezése egy olyan párnál, ahol a válás már folyamatban van, és nem jártak párterápiára, több szempontból is megfontolandó. Ha látnak még esélyt a kapcsolat folytatására, akkor érdemes szüneteltetni a válási folyamatot, és arra fókuszálni, hogy megértsék pontosan, mi vezetett a válásig, hogyan sebződtek olyan mélyen, hogy a válás gondolata felmerült, és meg lehet próbálni elvarrni a szálakat. A folyamat kifutása az is lehet, hogy felmerül még egy megoldási kísérlet, és nem a válás fele haladnak tovább, vagy megnyugszanak, hogy mindent megtettek, ami tőlük telt, és tisztességgel lezárták közös útjuk. A gyászfolyamatban és az esetleges újrakezdésben sokat segíthet, ha tudatosítják be nem töltött vágyaikat, és partnerük vágyait, amiket ők nem tudtak betölteni. Ha értik, mi vezetett az elmérgesedett vitákig, önmagukról vagy akár parterükről olyan fontos visszajelzéseket kaphatnak, melyek tudatosabbá teszik őket további párkapcsolataikban. Hangsúlyozni szeretném, hogy mind a két fél kíváncsisága és nyitottsága szükséges egy ilyen lezáráshoz, mert ha az egyik fél még jobban kötődik partneréhez, könnyen nagyon sebezhetővé válhat a folyamat során. Mindenképp nagyon fontos a negatív tánc feltérképezésénél figyelembe venni a tényt, hogy nem közösen folytatják az utat, és jogi megállapodások előtt állnak, tehát csak olyan mélységig tegyék magukat sebezhetővé, amennyi még nem teszi a pár egyik tagját sem semmilyen szempontból kiszolgálatatottá.
Azok a párok, akik párterápia során vagy párterápia (esetleg párterápiák) után jutnak arra a döntésre, hogy nem tudják együtt folytatni, általában sokkal tudatosabbak, és hosszabb folyamat után jutnak a válásig. Ők már valószínűleg sok mindent megtettek azért, hogy javítsanak a kapcsolaton, mindkettejüknek lehet egy saját narratívája, miért nem sikerült fenntartaniuk mégsem a kapcsolatot. Ha ilyen pár kér EFT-s segítséget, náluk van esély rá, hogy „szépen” lezárhassák közös életük egy mélyebb megértési, tudatosítási szinten. A lezárás része lehet akár, hogy megköszönik egymásnak mindazt, amit adni tudtak, és megfogalmazzák, mi lehet fontos nekik a jövőben egy párkapcsolatban. Ez a lehetőség a párterápiára nem járó pároknál se lehetetlen, csak valószínűbb, hogy a megértési folyamat felkavarja a párt, és esetleg új lehetőségeket nyithat meg előttük, amit még nem próbáltak meg.
A párteraputának minden olyan esetben, amikor válás fele közelít egy pár, fontos a kiszolgáltatottságra és az egyoldalú megnyílásra figyelemmel lenni, hogy a biztonságos terápiás tér megmaradhasson.

Szerző: Gyenis-Kátay Noémi (családterapeuta, pszichológus)