Okoseszközök és érzelmi távolságok

Az elmúlt másfél év karanténjaival és egyéb kihívásaival azt is rászorította az internetes kapcsolattartási formákra, aki korábban elzárkózott tőle vagy határozottan szétválasztotta az otthon/munka világát. A pandémia nélkül is sok családban folyamatos téma, hogy ki, mikor, hogyan mobilozik, akár a családi, párkapcsolati közös beszélgetések rovására. A következőkben arról írok, milyen kérdéseket vet fel a mobilozás a családban, és hogyan értelmezhetjük azt a párkapcsolati ciklus részeként.
Nagyon nehéz szigorúan meghúzni egy határt, hogy mi az a szintű vagy műfajú internetezés, ami gondot okozhat egy párkapcsolatban vagy családban. Kisgyerekek fejlődését vizsgáló kutatások szerint minél többet megy egy háztartásban a képernyő (tévé, telefon, tablet, videó), arányaiban annál később indul be és annál szegényesebb a kisgyermekek beszédfejlődése. A konkrét ok feltehetően az, hogy a bekapcsolt tévé, folyamatosan értesítéseket küldő telefon mellett a szülő kevesebbet beszélget a kisgyermekével, kevesebb kapcsolódást kezdeményez. A kisgyermekek formálódó társas készségeire, figyelmi kapacitásaira is negatívan hat a túlzott képernyőhasználat, később pedig viselkedészavarhoz vezethet az élmény, hogy a kisgyermek rendszeresen küzdeni kénytelen a folyton okostelefonozó szülő figyelméért. Az okostelefon-jelenség a gyerek életkorával exponenciálisan nehezedik, mikor már saját eszköze(i) vannak a gyereknek és online éli a társasági élete nagy részét. Az online kapcsolódás lassan alapvető kapcsolódási móddá válik, amely mellett sokan ügyetlennek élhetik meg magukat a személyes kapcsolataikban.
Az online világhoz, a közösségi oldalakhoz való kapcsolódás sok mindent könnyen elérhetővé tesz, és ezzel együtt képes túlárasztani a média szenzációt kereső és polarizált, a közösségi média véleménybúrája alatt megszűrt és felerősített információáradatával. Írok egy példát, ez hogyan tud hatni a családi életre. Egy átlagos hétköznap reggelen, egy rossz éjszaka után a reggeli rutinban (ami nálunk a három kisgyerek összepakolása, reggeliztetése, aznapi logisztika megszervezése) elslisszanok a fürdőszobába 5 percre összekapni magam, és közben lopva ránézek a hírekre a telefonomon, megnyitok két csoportot a közösségi oldalon, akiket követek. Vegán recept, hogy neveld jobban a gyereked, diéta applikáció a legújabb tudományos álláspontok alapján, fenntartható életmód, így hangolódj rá a hormonháztartásodra. Ja. Ezt mind csinálni kéne – fut át a fejemen. Meg a veteményest a kertben. Befőttesüvegnyi szeméttel az öttagú családra. 3 perc alatt lehengerel a szorongás valamilyen vegyes keveréke a klímáért, a bolygóért, az egészségemért, a kinézetemért, a kapszulagardróbért és a minimalista lakberendezésért. Van még 2 percem, megnyitok egy másik oldalt: nemi erőszak, családon belüli bántalmazás, politikai sárdobálás, gyerekmunka, gyűlölködés jobbról-balról. Közben pittyen a telefon, egy barátnőm küld át egy „mind kivagyunk már ebben a karanténhelyzetben, de fogjuk fel humorosan” cikket a közös csoportcsetre. Jó, majd megnézem, szuper, hogy nem felejtett el. Beszélünk-e a héten zoomon a csajokkal? Juj, de jó lenne, mennek a szívecskék. Kinek mikor lenne jó? Megint nem találunk közös keresztmetszetet. Jó, majd később. 3 felnőtt nő 6 gyerekkel home office-ból próbál közös időt keresni. Hónapok óta nem beszéltünk. Öt perc után mindezzel a fejemben jövök ki a fürdőszobából. Egy villanásig látott cikk az abuzált gyerekekről még kísért egy darabig. A családom közben tesz-vesz, és nem tudja hova tenni, hogy én közben befordultam, ingerült lettem és első adandó alkalommal veszekedésbe kavarom a helyzetet. Nyilvánvalóan nem (csak) az ötödik „vedd le a pizsamád, mossál fogad” felszólítások tettek idegessé, hanem az az információáradat, amit korán reggel beengedtem az intim terünkbe.
Néha elképzelem, hogy mindazok, akikkel csetelek, akiket olvasok, vagy akikkel kommunikálok ilyenkor, valóban megjelennek itt a szobában. Tényleg szeretném, hogy ezek az arcok, ezek a témák, tartalmak, emberek itt legyenek velünk a családban, pont ezekben a pillanatokban? Például míg arra várok, hogy felforrjon a víz a teámhoz? Vagy míg a gyerek végez a vécén? Vagy este a franciaágyba magunk közé képzelem mindazokat, akiket a telefonjainkon látunk egymás helyett. Mert valóban ott vannak kettőnk között.
Számos klienssel találkoztam párterápiában, ahol az egyik fél vég nélkül tudott volna panaszkodni, hogy a párja még akkor is csak a telefonját/számítógépjét/videójátékát nyomkodja, mikor együtt tölthetnének meghitten időt. Az online játékokkal függőségi szintig is el lehet jutni, de ez ebbe a cikkbe most nem fér bele, itt most azokról a helyzetekről írok, mikor az egyik vagy mindkét fél nehezen csatornázza vissza a figyelmét, energiáját a jelenbe. Gyakori jelenség, hogy a közösségi felületeken egyfajta idealizált, irreális világot látunk, és az ahhoz való megfelelni vágyás frusztráció, elégedetlenség forrása lehet. A mi otthonunk, párunk, testünk, életünk nem olyan szép és tökéletes, mint a vágyott. Ezzel folyamatosan szembesülni nagy érzelmi terhet róhat az egyénre, és a frusztráció, az elégedetlenség beszivárog a párkapcsolatba, családba. A magát folyton az online világgal összemérő fél társa is megélheti, hogy nem elég jó, nem tudja a párját kielégíteni, nem elég fontos az ő realitása.
Szintén gyakori eset, hogy felnőttek bizonyos lassabb vagy érzelmileg kockázatosabb társas helyzetekben a könnyebb vagy gyorsabb kielégülést hozó megoldást választják: visszacsatolást, ingert, szórakozást, élményt, figyelemelterelést kapnak a telefonjukon kattintásnyi idő alatt. Hasonlóan az unatkozni nehezen tudó, mindig kütyüért és könnyű kielégülésért nyúló mai gyerekekhez. Közben az illető társa megélheti, hogy nem elég izgalmas, nem elég élmény a másiknak, ha „csak” kettesben vannak. Ez nyomasztó érzés lehet, és ingerültség, féltékenység is felléphet, ha a másik nem jelenlévő személyekkel csetel. Ha nem is jut el nyílt veszekedésig a téma, akár nyomasztó titokként is köztük lappanghat. A megnemértettség vagy nemelegendőség érzése már beszállás lehet egy párkapcsolati ördögi körbe, melyben az egyik fél figyelmet próbál magának kikövetelni, a másik meg a feszült légkör elől egyre inkább a virtuális világ kevésbé kockázatos kommunikációiba menekülhet. Más dinamikájú párnál mindkét fél a saját telefonjába és érdeklődési körébe, online kapcsolati hálózatába merülve egymás mellett, de egymástól érzelmileg távol töltheti a szabadidejét. A gyerekek képernyőidejéhez hasonlóan nem feltétlen a telefonozással van a gond. Hanem amikor a képernyőidő hossza, minősége vagy gyakorisága a valós kapcsolódások, kommunikációk esélyét és minőségét csökkenti. Ha a telefonnyomkodás mellett a pár nem tud egymáshoz kapcsolódni, mert hiányzik az intimitás, amely a beszélgetésekből, szemkontaktusból, válaszkész jelenlétből, fizikai közelségből fakadhatna.
Ha EFT ciklusban értelmezzük a telefonozás körül kialakuló üldöző-visszavonuló dinamikát, segíthet a feloldásban, ha az üldözőben a kapcsolódási vágyat és a visszavonulóban a kapcsolódási esetlenséget, esetleg a kapcsolódás kockázatosságát látjuk meg. A mélyebb érzelmek és igények megismerése mentén könnyebb lesz a telefonozásra csak mind szórakozásra, információs vagy kommunikációs eszközre tekinteni és határok között tartani. Addig is segíthet néhány közös megállapodás bevezetése a párkapcsolatban, családban, például telefonmentes idősávok vagy területek bevezetése, ahol újra a személyes kapcsolódások kerülnek előtérbe. Lehet, hogy néha nehéz lesz elkezdeni beszélgetni, vagy unalmas lesz, esetleg rázós témák kerülnek szóba és kockázatos lesz. De egy közeli kapcsolat miatt megéri kockáztatni.

Szerző: Papp Zsuzsanna (pszichológus, párterapeuta-jelölt)

Kép forrása: Freepik